Blog

Anyák ölik gyermekeiket
Súlyos mondat, mi? Pedig nem is én mondtam! Ferencsik Pista bácsi fogalmazott így. Valójában ezt mondta: „Anyák ölik meg gyermekeiket és szeretteiket azzal, amivel etetik őket…”
Lehet hőbörögni, de az öregnek igaza volt! Szókimondásával talán még rajtam is túltett. Nem szépítette a dolgokat. A közvetlensége, és a társadalmi normákat figyelmen kívül hagyó modora – inkább rendhagyó stílusa – meglepő volt. Sokszor hívtam le Kaposvárra rendezvényekre, hogy előadásokat tartson a betegség és a táplálkozás kapcsolatáról.
Egy alkalommal a munkahelyemre szerveztem egy íriszdiagnosztikai szűrővizsgálatot, a Volán orvosi rendelőjébe. Jöttek is szép számmal az irodisták, a megfelelő szkepticizmussal. „Mi az, hogy valaki belenéz a szemükbe és megmondja, mi a bajuk? Ez nevetséges” – gondolták, de a kíváncsiság hozta őket. Hát, volt meglepetés bőven! Aki tudta, mi a baja, mert már diagnosztizálták, annak lesett az álla, amikor az öreg a szeméből egy perc alatt megmondta. Akinek még nem volt feltárva a betegsége, de az öreg látta, hogy mi alakul ki, megmosolyogta. De hadd mondjak valamit: az öreg diagnózisai kivétel nélkül beváltak! Ahogy a doktornő is mondta évekkel később: „Tudod, Győző, a Pista bácsi semmit nem tévedett. Mindenki abba a betegségbe került, amire Pista bácsi figyelmeztette őket. Sokan már meg is haltak…”
Volt, aki kinevetett, mert akkor még csak sejtburjánzás indult meg, de fájdalom híján betegség-tudat sem volt. Ez a kollégám öt év múlva leszázalékolt lett a gyomrával. Esténként buszvezetőket szállított haza. Egyik éjjel, amikor engem tett ki utoljára, odaszólt: „Győző, régóta szerettem volna bocsánatot kérni, amiért kinevettelek és lejárattam az öreget. Pontosan az a bajom, amit ő akkor mondott.” Nem volt mit megbocsátanom, mert harag sem volt bennem.
Való igaz, hogy sokszor voltam gúny tárgya a kollégáim között, de ahogy az ismerős hang egyszer mondta: „Ma gúnyt űznek belőled, holnap a segítségedet kérik.” Igaza lett!
Térjünk vissza az íriszvizsgálatra. Pista bácsi így beszélt: egy magas beosztású, dekoratív hölgy ült le elé mosolyogva, tele szkepticizmussal, egészen addig, amíg Pista bácsi így nem szólt: „Látom, izzad a lábad.
Büdös is!” A hölgy arca vörösre váltott, mentegetőzni kezdett. Az öreg rámutatott, hogy a tejtermékek okozzák a bajt, és hozzátette: „Az rohad benned, és válik olyan büdössé, hogy még te sem tudod elviselni!” A magabiztos hölgy szégyenében elsüllyedt, én meg csak a homlokom fogtam.
Szerettem Pista bácsit. Sok embernek adta vissza az életét, aki képes volt megcsinálni a kúráit és követni az étrendjét. Az orvostudomány három halálos betegséget diagnosztizált nála, de még évtizedekig tanított. A betegség és táplálkozás kapcsolatát ismerjük, de mára szinte mindenhol száműzték.
Pista bácsi mondta: „Anyák gyermekeik gyilkosai, anélkül, hogy tudnának róla.”
Ne sértődjetek meg! A törvény nem tudása nem mentesít! Ez igaz a természeti törvényekre is. Az elszomorító az, hogy ezeket a dolgokat eltitkolják előletek. Egy magamfajta csak nehezen tud eljutni hozzátok, hogy segítsen.
Mindig van kiút! Nem mások lerombolására kell fordítani az energiát, hanem egy új célra.
Jester