🗣️ JESTER gondolatai

Ez nem üzlet! CÉL!


Erős Győző 2015-ben írt gondolatai egy merész kihívást jelentenek mindenki számára, aki készen áll arra, hogy újraértékelje az üzlet, a közösség és az önzetlenség fogalmát a mai profitvezérelt világunkban. Fedezd fel, hogyan válaszol egy ember a világ igazságtalanságaira, és hogyan kínál alternatívát a félelem, a betegség és a boldogtalanság ellen. Ha készen állsz arra, hogy szembenézz a valósággal, és megismerd, hogyan lehet együtt, közösen jobbá tenni a világot, olvasd el Erős Győző inspiráló írását. Egy olyan világért, amiben szívesebben élsz – elhiszed?

 

Nagyon nehezére esik sokaknak elhinni, hogy amit teszek, nem üzlet, hanem cél. Persze megértem azokat, akiknek már nincs hitük, bizalmuk semmiben és senkiben ebben a világban, hiszen annyit csalódtak már. Nem is beszélve arról, hogy valamit valamiért adni valóban az „üzlet” nevet viseli. A mai világban ez már egy rosszul csengő valami. Itt a legtöbben a nyereségre, a profitra, annak lehetőségére gondolnak.

Be kell vallanom valamit: valóban „üzletek”. Valóban, valamit valamiért teszek akkor, amikor „áron alul” adom nektek azt, amit adok! Egyszerűen azt akarom, hogy boldogok legyenek az emberek, és hogy én is közéjük tartozhassak!

Ebben a világban az emberek ott keresik egymáson a legnagyobb profitot, ahol a legnagyobb szükségük van az életben maradáshoz (étel, gyógyszer, energia...). Ezek hiánya a legnagyobb félelmet ülteti el bennük – így aztán mindent képesek megadni érte, még lopni is, és akár ölni is; nem is csoda, hiszen félnek a haláltól. Ebben a világban a boldogság ritka kiváltsággá vált. Márpedig az életfeltételekkel való ilyen forma kereskedés és annak megfizethetetlensége az ember számára a biztos pusztulást jelentheti.

Rendkívül sánta gondolkodású társadalmat építettünk fel, mely mindössze egy maroknyi ember jólétét szolgálja az egész társadalomban. Ez a maroknyi ember tartja fent ezt a butaságot, ezt az elképzelhetetlenül nevetséges helyzetet! Hogyan képes sok ember elhinni, hogy így kell élni ezen a világon? Sokan félelemben, kilátástalanul, betegen végig szenvedve az amúgy csodálatos lehetőséget nyújtó fizikai létet.

És miért nem tudod elhinni, hogy egyedül te kellesz hozzá, hogy ez ne így legyen? Igen, te! Te, drága barátom! Te és a gondolataid, hogy igen, tudok tenni magamért, és magamon keresztül az egész társadalomért!

Sokan érzik úgy, hogy engem hallgatni veszélyes, de csak azért, mert életelvek dőlhetnek meg az emberben, ahogy gondolkodásra késztetem őket. És ha életelvek dőlnek meg, akkor a fizikai világban is leomlik valami, és új épül helyette. Ez bizony aggaszt néhány embert, akik ma sokkal nagyobb lábon élnek, mint az átlag. Ha nem jó hallgatni engem, azért van, mert szembesítek! Gondolkodásra, és dolgaik átértékelésre késztetem azokat, akik odafigyelnek a mondottakra.

Hogy miért is tenne olyant bárki is, mint én, hogy oda adja, amit csak lehet, másoknak? Egyszerű: mert szükségük van rá, nekem meg van épp elég abból, amit adok! Valóban üzletelek, de ez nem csak az én nyereségem, és nem olyan nyereség számomra, amit legtöbben hisznek (anyagi).

Az én nyereségem egy olyan világ, amiben szívesebben élek!

Te is, hidd el ezt!

Még akkor is, ha ahhoz a maroknyi emberhez tartozol, akik a világ javainak nagy részét uralják. Igen, valóban úgy tűnhet, hogy szembe megyek az élelmiszergyártással, a gyógyszerlobbival... De ha egyszer rossz irányba tartunk mindannyian, hadd menjek szembe! És mit tegyek? Még csak ne is szóljak? Pedig pont ez a feltétele egy szebb világnak (megfordulunk), ahol az emberek nem félnek, nem betegek, és boldogok...

Hát ezt teszem: szembe megyek! Teszem már rég óta. Félreértés ne essék! Nem érdekel, hogy érted-e azt, amit itt írok, és az sem érdekel, hogy elhiszed-e! Maga az igazság, mint olyan, önmagában az igazság! Az, ami nem kíván semmiféle alátámasztást senkitől, mindemellett igazán relatív, és nézőpont kérdése is lehet! Nem kétlem, és nem is akarom megváltoztatni a te egyéni igazságodat! Az amilyennek látod, és éled a világod. De tudok olyanoknak segíteni, akiknek már elegük van mindebből, és boldogok, egészségesek akarnak lenni! Nem kívánok én senkivel vitába szállni arról, hogy az „jó”-e, amiről én beszélek, hiszen annyi mindent mondanak, hogy az ember belevesz a sok információba.

Én a közösségen keresztül egy lehetőséget ajánlok. Ezt a lehetőséget olyan mértékben tudom támogatni, amilyen mértékben ti tám

ogatjátok – gondolatilag épp úgy, mint anyagilag. 1993 óta költöttem rátok azt, amit munka mellett kerestem, de saját fizetésemet is sokszor. Többet költöttem rátok, mint szeretett családomnak adtam. Nem kaptam mást, csak hogy nem vagyok normális, bolond vagy, mondták sokan. De jött már gúnyolódó levél is, hogy mi vagyok én, irgalmas szamaritánus? Meg, hogy „el is higgyem?”..., meg hasonlók?

Azóta sokan rájöttek, hogy semmi baja az eszemnek, ha csak nem az, hogy „nincs”, és simán az érzéseimre hallgatva élek. Ha meg is keresek valakit a közösség érdekében, amit kérek, nem magamnak kérem, hanem annak is, akitől épp kérem, de sajnos ezt még nem ismerik fel azok, akiktől kérek valamit. Nekem nem tudtok adni már semmit, mert én a magam részéről már tisztában vagyok azzal, hogy „teremtek”. Még ebben a pillanatban is tudom, „hogyan vágom a fát magam alatt” – egyeseknél – azzal, amit ide leírok. Közben a valóság az, hogy nem is ez történik, hanem egyesek, akik úgy gondolják, hogy én milyen vagyok..., a lehetőséget dobják el maguktól, csak azért, mert én így beszélek, és ilyeneket merészelek mondani, leírni. De képzeljétek csak el, micsoda ostobaság, visszautasítani a pohár vizet a sivatagban, csak azért, mert egy modortalan bunkótól kapod, aki történetesen én vagyok. Persze idővel, ha hinni tudsz, és megismersz majd, rájössz, hogy nem is vagyok akkora „bunkó”.

De addig is tisztáznunk kell néhány dolgot a közösségről, és a közösség nyújtotta lehetőségekről. Egyértelműen elolvashattad belépésedkor a nyilatkozatban azt a hozzáállást, – amit el nem várok, de jó, ha betartod – ami lehetővé teszi, hogy ez a közösség az legyen, aminek szánom, és működhessen! Én a magam részéről nem féltetem ezt a kezdeményezést másoktól. Nem érdekel (persze ez erős túlzás, hiszen minden vágyam, hogy felismerjétek a lehetőségeteket), hogy tud-e élni az emberiség ezzel a lehetőséggel! De a tény, hogy nekiálltam, és megcsináltuk nektek néhány emberrel, és támogatókkal ezt a közösséget. Ez azt mutatja, bízom bennetek, még mindig bízom az emberekben. Bízom abban, hogy felismeritek a lehetőséget.

Az embereknek a félelmét megértve: arra kérlek téged, hogy tartsd magad ahhoz, hogy ide a közösségbe csak hozhatsz! Elvinni tőlünk csak azokkal a feltétellekkel vihetsz, amit a közösség szab. Ez egyszerű! Amilyen mértékben hozol, olyan mértékben vihetsz, feltéve, ha a közösség valamelyik tagja, vagy tagjai lemondanak a javadra. Akadhat olyan ember, ki befizeti a tagságát, és nem érti azt meg, hogy a befizetett pénzért egy bizonyos mértékig tudjuk csak támogatni az életét és egészségét. Ha többen akadnak, ki már a „pultnál” megfullad, ez egész kezdeményezés.

Azt, hogy mikor, mire van lehetőség ebben a közösségben, a területi képviselők tudják, és higgyétek el, „kötéltáncot járnak, reszkető lábakkal”, és ami pláne, hogy értetek is, nem csak magukért! Ahogy telik az idő és a kezdeti nehézségekből, és adóságokból kimászunk, egyre több lesz a lehetőség. De az Isten szerelmére, kérem azokat, kik „türelmetlenek”, legyenek türelemmel! Ha nem azzal foglalkozol, hogy úgy egyél a gyümölcsfáról, hogy az „ágakat letördeled” (ész nélkül „markolsz”, mert most van), még az is elképzelhető, hogy a „fa nem hal meg” (a közösség egyre bővülő lehetőségeket kínál egyre kedvezőbben).

Most még nem vagyunk abban a fázisban, hogy korlátlanul osztogassunk mindent. Ha ezt akarod, neked is többet kell nyújtanod, és ezt meg kell érteni. Hogyan írjam ide burkoltan, hogy megértsék minél többen: szükség van a mindenféle támogatásra! Mondj le egy kávéról, egy doboz cigiről, egy pohár sörről... és dobd a közösség erősítésére a „kasszába”! Ne értem tedd, hanem magadért és az élhető közösségért!

Ki tudja, lehet, hogy 1-1 ½ év alatt

Barátsággal: JESTER, a „bolond”

2015. 01. 06.